A hordozással kisfiam születésekor ismerkedtem meg és hamar egyértelművé vált, hogy ez lesz a mi utunk. Ennek az ősi gondoskodási formának köszönhetően sikerült átlendülnünk a kezdeti kihívásokon. Végre tudott aludni a kisfiam, egészségügyi gondjaira és hangulatunkra is jótékonyan hatott a testközelség. Sokkal kevesebbet sírt, kiegyensúlyozottá vált, nekem pedig felszabadult két kezem, tudtam haladni a teendőkkel vagy csak csendben révedni a távolba. Amikor az édesapja hordozta, én pihenhettem, a köztük kialakuló kötődés pedig erősödött. Tudom, hogy milyen hatalmas segítség egy újdonsült, de többgyermekes anyuka életében is, ha vigasztalhatatlanul síró babája egyszercsak megnyugszik, elalszik a mellkasán, vagy a többi gyermeke igényeire is tud időben reagálni. Később is számtalan élethelyzetben volt segítségünkre a hordozás, utazások, hosszú séták során; idegen helyen történő altatáskor; betegség, fogzás, nyűgösség esetén; nagy családi eseményeken, tömegben, igazából mindig, mindenhol.
Célom, hogy minél szélesebb körben bemutathassam, hogy a hordozás egy ősi és ösztönös gondoskodási mód, egy kincs, amely itt szunnyad bennünk, csak fel kell éleszteni. Azért végeztem el a Beli Buba képzését, mert hordozási tanácsadóként szeretném támogatni a kisgyermekes családokat. A tanácsadás során bemutatom a biztonságos hordozás alapjait, testi-lelki vonatkozásait, és igényeitek szerint megtaláljuk a legideálisabb hordozási módot és eszközt.
Fordulj hozzám bizalommal: ha még nem hordoztál, de szeretnél, és bizonytalan vagy, hogyan is kezd el. Ha már hordozol, de kipróbálnál új hordozó eszközöket, többféle hordozási technikát, vagy ha probléma merült fel a hordozás kapcsán. Szeretettel várlak!