A babahordozás napjainkban reneszánszát éli, de azt kevesen tudják, hogy maga a hordozás az emberiséggel egyidős. Régészeti leletek bizonyítják, hogy  az anyák már az őskorban is eszközben hordozták a gyermekeket, de ha napjaink természeti népeit tekintjük, akkor nagy biztonsággal következtethetünk arra, hogy elődeink sokkal korábban is felismerték ennek előnyeit és éltek is vele. Ez nem meglepő, hiszen egyrészt alapvető szükségletünk a testközelség (ide értve azt is, amikor csak egyszerűen megöleljük azt, akit szeretünk), aminek ma már tudományosan bizonyított élettani és pszichológiai előnyei vannak, másrészt pedig mindennapjainkat is megkönnyíti egy jól megválasztott hordozóeszköz és az általa nyújtott két szabad kéz. 

Akkor hát, hordozásra fel! De hol is kezdjük? Milyen eszközt válasszunk? Hogy kell használni? Biztos, hogy jó lesz a babámnak? Vajon képes vagyok rá fizikailag? Vajon ami a szomszédnak bevált, az nekem is jó lehet? Néhány kérdés, mely szinte minden hordozni szándékozó fejében megfordul. Akárcsak a gyereknevelés, csecsemő- és gyermekgondozás más területein, itt is olyan mértékű információ bőséggel találkozhattok, hogy a végén már azt sem tudjátok, mihez kezdjetek. Szerencsére ma már ezen a téren is fordulhattok szakemberhez, ha az alábbi szituációk bármelyike igaz rátok, akkor pedig ez lehet a legjobb megoldás is egyben.

Személyre szabott babahordozási tanácsadásaink során olyan megoldásokat kínálunknkt a családotok számára, melyekkel képessé válhattok a számotokra megfelelő, kényelmes és természetesen biztonságos babahordozás elsajátítására.

A hordozással ismerkedést már a gyermek érkezése előtt el lehet kezdeni, várandósoknak szóló tanácsadásainkon a babahordozás elméleti hátterével ismerkedhetnek meg a kismamák (és természetesen a kispapák, leendő nagyszülők, családtagok is). Beszélgetünk a hordozás biológiai, ortopédiai, pszichológiai és neurológiai szempontjairól. Megtanulhatjátok, hogyan biztosítsátok az ortopédiailag helyes láb- és gerinctartást, mire figyeljetek egy hordozóeszköz kiválasztásánál. Illetve az újszülöttek hordozását úgynevezett „demonstrációs babák” (melyek súlyukat, méretüket tekintve is az imitálják az igazit) segítségével kipróbálhatjátok, gyakorolhatjátok is. A hordozási tanácsadások során mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a családokat megismertessük a biztonságos babahordozás szabályaival is. A kismamák számára a hordozókendővel való ismerkedésre jó lehetőség nyílik pocakkötések elsajátításával, amelyek a gerinc és a has terhelésének csökkentésére hivatott.

Aki a várandóssága alatt nem járt hordozási tanácsadónál, természetesen az sem késett el, akár újszülöttet szeretne hordozni, akár már nagyobbacskát, vagy akár már totyogót, mind-mind megtalálhatja azt a hordozási módot (eszközt, pozíciót), mely neki és a gyermekénekk megfelelő lehet. Lássuk tehát milyen hordozási módok közül választhatunk:

Jó tudni azonban, hogy a babahordozásnak vannak olyan alternatívái, melyek hosszú távon optimálisabbak a szülő számára. Egy nagyobb súly elől hordozása megterheli a kismedencei izmokat és a gerincet. Ha ilyen panaszaitok vannak, mindenképp érdemes elgondolkodni azon, hogy korábban más hordozási módra váltsatok, azonban hosszú távon mindenkinek megterhelő elöl hordozni. Ha fáj a gerincetek, vagy hátra dőlve kell ellensúlyoznotok a baba súlyát, akkor is érdemes váltani. Egy idő után sok kisbaba is igényli, hogy nagyobb legyen a látótere. Ilyenkor jön szóba az alábbi két hordozási mód: 

Mi történik babahordozási tanácsadáson?

Tanácsadóink már a kapcsolatfelvétel során átbeszélik a családokkal az alapvető információkat (mik az alapvető elképzelések, igények, mekkora babáról van szó…stb), ennek ismeretében személyre szabottan készülnek fel magára a tanácsadási alkalomra, amely az adott szituációtól függően a következők valamelyike lehet:

A tanácsadáson átbeszéljük, hogy mit érdemes tudni a babátok hordozásáról, illetve kitérünk a biztonsági és ortopédiai szempontokra. Minden esetben információt kaptok, megismerkedhettek azokkal a hordozókendős kötésekkel vagy hordozóeszközökkel, amik nálatok szóba jöhetnek, és közösen kiválaszthatjuk, azt, ami a ti élethelyzetekbe a leginkább passzol, aztán begyakorolhatjatok. A tanácsadások során, ha szeretnénétek, akár gyakorló babával is elsajátíthatjátok először a hordozók használatát. Természetesen itt a hordozási tanácsadás nem ér véget, mindannyiunk célja, hogy egy a családunk számára használható megoldást találjunk, úgyhogy ha nehézségbe ütköztök, bármikor kérdezhettek.

Ha bármikor már a várandósság alatt, vagy utána újszülött kortól totyogós korig, vagy később kérdés merülne fel bennetek, keressétek bátran a számotokra szimpatikus tanácsadót, ehhez nagy segítség lehet a térképes keresőnk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük