Mi a legjobb a kisbabám csípőjének? – Az optimális guggoló terpesz mértéke
Mivel a csípő csontosodása egészen a kamaszkorig nem fejeződik be, és folyamatos változáson megy keresztül születéstől a járás megtanulásáig, fontos, hogy ebben a korai időszakban, csecsemőkorban, megtegyünk mindent azért, hogy ebben a folyamatban támogassuk. A legkisebb babák, akár koraszülöttek számára is megadhatjuk az optimális tartást egy jól megkötött szövött hordozókendővel vagy karikás kendővel, később pedig más, körültekintően megválasztott eszközökkel. Lássuk, mire érdemes figyelni:
Részlet Fettweis, Ewald „A babák és a kisgyerekek kendőben vagy más hordozóeszközben való hordozásáról” c. cikkéből (Über das Tragen von Baby und Kleinkindern in Tüchern und Tragehilfen, Orthopädische Praxis 46, 2, 2010):
Későbbi vizsgálatok tanúsága szerint a 110-120 fokos felhúzás (guggolás) és a 40 fokos terpesztés a középvonaltól kifelé (abdukciós szög, különböző ábrákon az α szög) különösen kedvező, mert ekkor a combnyak tengelye közel merőlegesen áll a csípőízület minden bemenetének síkjára, és így különösen kedvezőek a feltételek a csontmag képződéséhez (9). Egyébként, a kívánatos mértékű, ill. megszokott felhúzás és terpesztés természetesen függ a gyermek életkorától és a hordozó testméretétől. Szintén különbséget kell tennünk az optimális érték és az akörüli ingadozás között. Ez összehasonlítható az autópályán megadott sebesség-„irányértékekkel”. Az abdukció (a test középvonalától eltávolító mozgás, a ford.) lehetőleg ne haladja meg az 55 fokot.
(9) Büschelberger, H.: Ätiologie, Prophylaxe und Frühbehandlung der Luxationshüfte. Beiträge zur Orthopädie und Traumatologie 11 (1964) 535 – 548.)
Részlet Kirkilionis, Evelin „Ein Baby will getragen sein.” c. könyvéből (Kösel, 1999, 44. oldal):
„Különböző orvosi közleményekben szükséges terápiás intézkedésként 30-tól 40 fokos szöget – olykor maximális 60 fokot – ajánlanak, miközben a guggolás 90 fokos (90 foktól -esetenként 120 fokig ajánlják). Emlékeznek-e, hogy néz ki ez a tartás, amikor hordozzák a babát? Ezek az ajánlott lábtartások megegyeznek a combok tartásával, amikor a gyerek egy felnőtt csípőjén ül! A terpesztő szög átlagosan 45 foknál van, a felső combcsontok legtöbbször 90 fokkal vagy erősebben fel vannak húzva a csípőízületnél, kb. 120 fokig.”
Azért említi Kirkilionis itt a terápiás célra megadott értékeket, mert az orvosi irodalomban csak terápiás céllal helyeznek csípőket ebbe a pozícióba. Kirkilionis diplomamunkája során azt mérte, hogy milyen helyzetben van a baba csípője, ha a felnőtt a saját csípőjére helyezi a babát, és megegyezést talált a saját kutatásai által mért szögekben és az orvosi irodalomban megadott szögekkel. Ezzel arra a következtetésre jut, hogy az evolúció során az ember koraszülése révén a csípőn való hordozásra alkalmazkodott: a baba helye a felnőtt csípőjén/testén van, természetes, hogy hordozzák.
Ezért természetesen ez a tartás akkor is jótékony, ha nem terápiás céllal helyezkedik a baba lába ebbe a helyzetbe, nem árthat, ha így tartja a kendő.
Ugyan Fettweis maximálisan 60 fokot, Kirkillionis pedig 55-öt ír, ezek az iránymértékek egyéni esetekben más módon jelennek meg, függően a baba fejlettségi szintjétől, a körülményektől.
Krieg Andreas svájci gyermekortopéd orvos 45-60 fokig terjedő optimális abdukciós szögről beszélt egy tanfolyamvezetőknek tartott előadáson Svájcban. A Beli Buba Babahordozó Iskola magyarországi konferenciáján is tartott előadást hasonló témában ortopéd szakorvos.
Az abdukciós szög helyett gyakran említjük a combcsontok közti szöget, ami kétszer annyi, mint az abdukciós szög (30/45-től 60 fokig terjedő abdukciós szög=α szög=a középvonaltól terjedő terpesztő szög = 60/90től- 120fokig terjedő teljes terpesz=teljes terpesztő szög).
Turi Nagy Éva, 2011 októberében
szerkesztette, lektorálta, Aggot Eszter, 2013 októberében